Hitvallás


Tisztelem az életet.

Tisztelem az életet mindenben és mindenkiben, ami és aki körbevesz.

Tisztelem az életet magamban.

Felelősséget vállalok azért, hogy megnyissam a szívem a szeretetre.

Felelősséget vállalok azért, hogy meglássam a másikban a fényt és a ragyogást.

Elfogadom, ami van és engedem, hogy a dolgok megtörténjenek.

Elfogadom a kincseket, amelyeket a világtól kapok.

Hálás vagyok mindazért, ami az emberi találkozásokban születik.

Lelkessé és kíváncsivá tesz annak a lehetősége, hogy az Ügyfelekkel olyan teret, kapcsolatot alakítsunk ki, amely lehetővé teszi a traszformáció és a gyógyulás megtörténtét. Legmélyebb szándékom, hogy abban támogassam az Ügyfeleket, hogy közelebb lépjenek, összekapcsolódjanak az erejükkel, és elszántságot merítsenek ahhoz, hogy felfedezzék és megvalósítsák vágyaikat. Minden alkalommal alázattal és csodálattal tölt el ezeknek a tarnszformatív tereknek az ereje, amelyekben azáltal, hogy adok, kapok és azáltal, hogy elfogadok, adok.

‘A következő a helyzet. Az emberi lélek nem kér tanácsokat, és nem akarja, hogy megjavítsák vagy megmentsék. Egyszerűen arra vágyik, hogy figyeljenek rá – lássák, hallják és éppen úgy legyenek mellette, ahogy van. Ha egy szenvedő ember lelke előtt ilyen módon teszünk egy mély meghajlást, az alázatunk megerősíti a lélek gyógyító forrásait és önmagunk személyes jelenlétben és figyelemben megtestesülő ajándéka arra hívja a másik lelket, hogy ő is megjelenjen.’

Parker Palmer


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square