Tengerparti piknik

Mikor néhány héttel ezelőtt végre Angliában is megjelentek az első napsugarak, elővettük a jó öreg otthoni bográcsot és meghívtuk a barátainkat egy tengerparti gulyáspartira. Új élmény volt a szélben tüzet rakni, a kavicsokba ágyazott gödörben. Aztán döbbenten csodáltam azt is, ahogy az egyik család kenuval érkezett, a gyerekek sorban vetkőztek, és ugrottak a tengerbe – hogy ott üssék el az időt, amíg a leves fő. Akkor végképp torkomon akadt a szó, amikor a saját gyerekeim, kedvet kapva, ledobták a ruhájukat, és ugrottak ők is a vízbe. Nálam néhány plusz nagykabát volt, de törölköző és fürdőruha még bőven a bőröndökben lapultak a szekrényben. Mert nem volt több 12 foknál – hogy a tenger hány fok lehetett, annak nem is mertem utána járni. Mégis, a gyerekek nem gondolkoztak azon, hogy otthon 12 fokban még téli dzseki szokott rajtuk lenni, és soha ilyen hideg vízben még nem fürödtek. Látták, hogy a többiek fürdenek, fürödtek hát ők is. Látták, hogy a többiek nem fáznak, így nem fáztak ők sem. De a legnagyobb meglepetés mégis akkor ért, amikor az egyik anyuka megkérdezte, feltehet-e egy kis vizet teának a tűzre – és a teavíz forraló lábas mellett már vette is elő a kerámia teáskannát. ’Never too far from a tea pot here.’, vagyis „Soha ne légy messze a teáskannától” – mondta, felforralta a vizet, majd a teáskannában elkészítette a teát. Nekem ez a teáskanna azóta szimbolikussá vált – ahogyan ott csillogott a kavicsban, a tengerparton, a műanyag tálak és a strand holmi között. Mert nekem biztosan soha nem jutna eszembe kerámia teáskannát vinni a tengerpartra – és éppen ezért olyan üdítő, friss élmény volt a látványa. Milyen izgalmas, amikor kilépve a rutinokból kipróbálunk valami újat, mennyi energia szabadulhat fel, és mennyi lehetőség tárulhat elénk. És hogy milyen jól esett a 12 fokban a forró tea!