Az ügyfél

Ügyfelem 40es éveiben járó felsővezető nő. Mindig csinos, naprakész, kompetens, erős – és mindig rohan. Ugyanakkor, ha megérkezik, akkor onnantól teljes mértékben jelen van abban a feladatban, amit éppen tesz. Miközben vezetőként maga is coaching szemléletben vezet, és több beosztottjának kínálta már fel a coaching lehetőségét a fejlődés támogatására, ő maga évek óta most tudta elszánni magát arra újra, hogy időt adjon magának a saját coaching folyamatára. Most viszont elkötelezett abban, hogy ezt az időt a saját magára fordítsa. Nevezzük őt itt most Katalinnak.

 

A dilemma

Amikor megkeresett, úgy érezte, a végletekig feszítette a saját határait, ami már fizikai tünetekben is megnyilvánult. Ahogyan ő fogalmazott: „Végtelenül fáradt vagyok a kemény hónapok után.” Célja az volt, hogy feldolgozza azokat az egyre feszítő dilemmákat, amelyek –megfogalmazása szerint- „egy nagy leterheltséggel járó vezetői munka következményei”. Döntési helyzet előtt áll: meddig folytassa, meddig maradjon annak a nemzetközi piacon is vezető eredményeket elérő hazai tulajdonú cégnek az ügyvezetői pozíciójában, ahová három éve azért hívták, hogy megtartsa a cég eredményeit a válság időszakában is. Ezalatt szívvel-lélekkel, és teljes tudásával dolgozott, szinte magáénak érezve a céget, és nagy eredményeket ért el a gazdasági mutatók tekintetében és a belső céges kultúra és kommunikáció átformálásában is. Ugyanakkor kezdenek kimerülni az erőforrásai, és felerősödni a konfliktusok mind a tulajdonosok, mind a management néhány tagja felé. Ezek a konfliktusok egyre inkább „beragadtak”, nem látja a kimozdulás esélyét és lehetőségét, és mindez az egyéni és a szervezeti fejlődés kerékkötőjévé vált. Mindez egy olyan időszakban, amikor a cég tulajdonosai komoly szervezeti átalakulásban gondolkoznak, azaz a leterheltség és elvárások tovább nőnek. Úgy látta akkor, a tulajdonosi elvárások olyan irreálisak és mindez csak olyan jelentős idő igénybevétellel oldható meg, ami már „tönkreteszi”, és sérülnek a magánszférája – egészség és család- elvárásai. „Lelkiismereti kérdés is ez most számomra, hogy jó lenne minél többet maradni. Elkeseredett talán nem vagyok, hiszen tudtam, amikor a munkát elvállaltam, hogy lesznek vártalan meglepetések, továbbá előre tudtam, hogy a lelkiismeretességem, igényességem belevihet a „túl sokat dolgozom” problémakörbe. Hát, most itt vagyok.”

 

A célkitűzés

A coaching célkitűzése az első szinten tehát az volt, hogy Katalin döntést hozzon, marad-e, és ha igen, meddig marad a szervezetben. „Hogy megtaláljam a saját utamat ebben a nehéz helyzetben, továbbá, hogy a helyzet feltárása alapján eldöntsem, folytassam-e a munkámat. Ha igen, akkor mit változtassak, hogy az élhető legyen számomra.” A konkrét döntési helyzet mögött tehát Katalin számára az volt fontos, hogy egy coach, aki ismeri őt és látja az értékeit, kísérje vezetői munkája során, segítsen eligazodni a vezetői kihívások útvesztőiben.

 

A kapcsolat

Mit vár tőlem az ügyfelem? Hogyan, milyen eszközökkel tudom a leghasznosabban támogatni őt a kérdése megválaszolásában? „Azt várom, hogy határozottan, támogatóan gondolkodj velem együtt. Azt, hogy külső szemként tükröt tartsál és rávilágítsál olyan dolgokra, amelyet én nem látok meg a saját helyzetemben.”

 

A munka folyamata

Ezt a célt körbejárva – azaz tisztázva azt, hogy mi is pontosan az a pozitív változás, amit Katalin el szeretne érni az életében - már az első ülésen több szál is hangsúlyossá vált, amelyek e kérdés mögött megbújtak. Ezek a kérdések a következőek voltak:

• Belső erőforrások mobilizálása: a megszokott energiaszint visszanyerése, saját eredmények és értékek tudatosítása, önbizalom helyrebillentése, megfelelő pihenés beiktatása.

• Saját szakmai- és életpálya kérdése: miről szól a jelenlegi helyzet a teljes életpálya tükrében? Mit szeretne itt megtanulni, bizonyítani, mitől lenne elégedett? Milyen minták húzódnak meg a jelenlegi helyzet mögött?

• Kommunikáció: megfelelő kommunikáció és pozíció megtalálása a konfliktusos kapcsolatokban. Asszertív kommunikáció.

• A coaching kapcsolat és munka mint „gyógyító tér”. Megerősítés, elköteleződés és kitartás a személyes célok megvalósítása mellett, kudarcok tanulásba fordítása.

 

A folyamat során az derült ki, hogy olyan gyorsan változik az üzleti környezet, amelyben Katalin dolgozik, hogy mindig egy kicsit (vagy néha nagyon) másra került nála a hangsúly. Ami probléma volt az egyik ülésen, a helyzet változása miatt már nem probléma a következőn. Viszont az alapkérdés végig változatlan: hogyan lehet első számú vezetőként úgy magas színvonalon végezni a munkát, hogy közben ne rokkanjon ebbe bele és a családi élete se sérüljön a számára elfogadható mértéken túl.

A döntési helyzet sürgetése folyamatosan csökkent, és már az első ülés után önmagában az a tudás, hogy van választási lehetősége, van szabadsága, Katalinnak megkönnyebbülést hozott, és az akkorra már elviselhetetlennek tűnő helyzet egyszeriben elviselhetővé vált. Katalin időt adott magának a döntés meghozására, ehelyett azon gondolkozott, a következő három hónapban hogyan szeretne a cégben jelen lenni, mi az, amit semmiképpen nem fog tenni, és mi az, amit mindenképpen megtesz annak érdekében, hogy fizikai és lelki állapota ismét pozitív legyen.

Munkánk során tehát ülésről-ülésre az éppen aktuális, érzelmileg Katalint leginkább érintő és felkavaró eseményből indultunk ki. Ezek a dilemmák a következőek voltak:

Éjszakába nyúló munkavégzés, mert nem veszi fél vállról a feladatát, mert a tulajdonosok egymásnak is sokszor ellentmondó, a management számára értelmetlennek tűnő, ad-hoc kéréseit meg kell tenni, mert nem sikerül dűlőre jutni az egyik beosztottjával, aki helyett így Katalin végzi el a munkát. 

Egy konfliktusos tárgyalás. 

Az állandó késés Katalin életében.

Gyermeke iskolai eredményei és ezen keresztül Katalin szakmai és magánéleti szerepeinek konfliktusai.

A konkrét helyzetekből elindulva, és az ezek okozta negatív energiát átfordítva vizsgáltuk, mindezek a helyzetek, események, gondolatok és érzések hogyan kötődnek a kiinduló kérdéshez, azaz a „menjek vagy maradjak” dilemmájához.

 

Az elért eredmények – Katalin szemüvegén át

„A kiinduló kérdésemre (menni vagy maradni) az újabbnál újabb fordulatok figyelembevételével adok folyamatosan választ. De a nagy különbség, hogy ez a kérdés már nem nyomaszt. Minden nap tudatosan azon dolgozom, hogyan alakítsam ki -apró pici lépésekkel- az emberi, vállalható vezetői létet, életminőséget. 

Ráláttam a saját működési mintáimra – „keményen dolgozok, aztán elmegyek”. Felismertem, hogy ez a minta felülírható, ha akarom – ez csak rajtam múlik. Ráláttam, hogy meg kell tanulnom, hogy jól lehatároljam, miért vagyok felelős én és ne rántsam magamra azt, ami már mások felelőssége. Ha ezt meg tudom tenni, az rengeteget segít abban, hogy végezhessem azt a munkát, amiben jó vagyok, és ami örömet okoz – ugyanakkor ne rokkanjak ebbe bele, ne várjam meg, amíg már csak egy választásom van, az, hogy felálljak. Mindehhez el kell fogadnom azt, hogy nem tudok mindent megoldani, megcsinálni, elvégezni. 

Mindezeket látva most sokkal szabadabbnak, könnyebbnek érzem magam, megértéssel vagyok magam iránt, elfogadom magam és büszke vagyok a teljesítményemre. Tudatosan figyelek arra, hogy lazítsak a „halálos kötelességtudaton. Nem várom azt, hogy a tulajdonosok és a management alapjaiban megváltozzanak. Támogatom a beosztottaim fejlődését, de egészségesen messzebb helyezem őket magamtól. Amin nem tudok változtatni, azt elfogadom, ugyanakkor jobban látom és képviselem a saját igényeimet. Ezáltal fejlődött a kommunikációm, magabiztosabb vagyok a megbeszéléseken, tárgyalásokon.

Izgalmas és hasznos volt sokkal tágabb kontextusba helyezni a vezetői kérdéseket és jó volt az, hogy a coachom személyében volt egy intellektuális társam, aki hasonló értékeket vall fontosnak, mint én és ennek mentén külső hozzáértő szemként kísér, támogat, megerősít. Az, hogy elfogad és elismeri a teljesítményemet. Egyúttal saját személyiségével, meglátásaival a „lét könnyebbségének” a dimenzióját villantja fel számomra.”

 

Megjelent az Üzlet és Pszichológia 2013. májusi számában